Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Szabadulószobák

2018.06.19

“A szabadulós játékok, vagy más néven szabadulószobák olyan közösségi szórakozási lehetőségek, amelyek során a játékosok egy csoportját bezárják egy adott téma köré épülő szobába, ahonnan logikai feladványok megoldásával, megadott időn belül ki kell jutniuk.”1 Napjainkban már nem csak Magyarországon, hanem a világ minden táján egyre nagyobb népszerűségnek örvend a szabaduló szoba (angol nevén: escape room). A kezdeményezés bár külföldről ered, a magyarok tökéletesítettek és teremtették meg a mostani formáját. Sok szabaduló szoba start-up projektből nőtte ki magát és mára már nagyon komoly bevételeket jegyezhetnek. Hétvégente a turisták százai veszik igénybe ezt a jellegű szolgáltatást, mely több utazásszervező cég palettáján szerepel a szabadidős tevékenységek között. Célunk, hogy egy olyan vállalkozási tevékenységet indítsunk el, ami a szabadulószobák piacán kínál komplex kivitelezési szolgáltatást. A piac megismerése érdekében elemeztük a szabadulószobák száma mellett a felhasználók körét, valamint a piaci trendeket is. Ezek után megvizsgáltuk a lehetséges kockázatokat, veszélyeket is. Ezek együttesének figyelembe vételével határoztuk meg azt, hogy milyen tevékenységeket szükséges megvalósítanunk, milyen erőforrásokkal szükséges rendelkeznünk annak érdekében, hogy életképes vállalkozást hozzunk létre